Emőke és Gabi naplója

2018. július 29.

Nagy izgalommal és várakozással indultunk a repülőtérre, hogy felfedezzük Írországot, gazdagodjunk az ír kultúrával és nyelvhasználatunk is fejlődjön. Kissé késve(több óra eltolódással) értünk célba, de örömünkre nagy szeretettel fogadtak Dublinban vendéglátóink. Fáradtan, de örömmel foglaltuk el szálláshelyünket.

Július 30. hétfő

Első nap az iskolában Az iskola és a szállás között 37-es városi busszal közlekedtünk. Még nincs bérletünk, így állandóan váltogatni kell aprópénzt a buszjegyre. Azonban az iskolában lehetőségünk volt bérlet vásárlására ami minden járműre jó a városon belül. A Centre of English Studies dublini Dame Streeten lévő épületében volt az oktatás, ami gyakorlatias és érdekes volt. Az első órán játékos formában ismerkedtünk egymással. Csoporttársaink spanyol, olasz, lengyel, német nemzetiségűek. Emőke óráján párban megbeszéltük a közös és eltérő tulajdonságainkat majd módszertanból a gall nyelven keresztül mutatta be nyelv tanárunk, hogyan ismerkedjünk meg tanulóinkkal az első nyelvi órán és milyen módszerekkel lehet nyelvet tanítani hogy érdekesebbek legyenek az órák. Utána kitöltöttünk egy tesztet, hogy különböző tanítási órákhoz melyik módszer illik. Gabi óráján is ismerkedés volt és ehhez kapcsolódó játékos feladatok, hogy egymás nevét, nemzetiségét és pozitív, negatív tulajdonságait megjegyezzék. Délután városi sétát szerveztek nekünk, ahol bemutatták Dublin központjának nevezetességeit és közben megtanultunk néhány új kifejezést. Utána megnéztük a National Gallery-t, ahol európai híres festők képeiben gyönyörködtünk. A mai nap nagyon elfáradtunk, de finom vacsorával vártak minket, szállásadóinkkal és az olasz fiúkkal megbeszéltük a nap történéseit.

Július 31. kedd

A mai nap bemelegítő feladata volt, hogy párokban beszélgettünk különböző témakörökről, amik a falon voltak kiragasztva. Így ma megint többet megtudtunk egymásról. Módszertanból példákkal bemutatva átnéztük az óraszervezés feladatait. Gabi óráin gyakorolták a jelenidőt, memória játékkal összekapcsolták a szavakat a képekkel, ezzel elmélyítve a szavak jelentését. Hibás mondatok nyelvtani javítása zárta a nyelvi fejlesztés óráját. Délután közösen meghallgattunk egy bemutatót az ír történelemről és politikai helyzetről, majd feleletválasztós teszten leellenőriztük a tudásunkat. A délutáni órák után megnéztük a hajómúzeumot, este pedig élőben hallgattuk az ír népzenét. Itt még jóval 20 fok alatt van a hőmérséklet, így a dzseki és az esőkabát teljesen hozzánk nőtt. 

augusztus 1. szerda

Szerda reggel jól indult, nem esett az eső. Ma is izgalmas feladatokat oldottunk meg, a tanárunk nagyon magával ragadó, jól magyaráz, érthetően beszél és megint érdekes feladatokat hozott. Pármunkában és csoportmunkában kell megvitatnunk egy-egy témáról az elképzeléseinket, tapasztalatunkat. Ma a fonetikáról, a zöngés és zöngétlen mássalhangzókról, magánhangzókról és a hangsúlyozásról beszéltünk, feladatokkal fűszerezve. Délután ellátogattunk a Malahide kastélyba ahol a kastélylátogatás után körbesétáltuk a kastély rendezett parkját.

augusztus 2. csütörtök

A mai nap bemelegítése preparationnel indult. Utána a módszertan elméleti részét vettük át és az information gap activity-re mondtunk példákat, gyakorlófeladatokat oldottunk meg hozzá, és a speaking sub skills módszertani fontosságát beszéltük meg. Gabinak az irányok és főnevek gyakorlására több érdekes feladat és játék segítette, például háttal ültek egymásnak és a rajzukról úgy kellett beszélni hogy a társuk pontosan le tudja rajzolni az ő képüket. Ma is nagyon sok új ötletet kaptunk amit az órákon tudunk használni. Délután közös előadáson az ír kultúráról és idiómákról hallgattunk egy érdekes beszámolót. 

augusztus 3. péntek

Ma megbeszéltük a mondatban előforduló írásjeleket, majd begyakoroltuk egy összefüggő szövegben, így megtanultuk alkalmazni is.A következő feladat: egy-egy fényképhez meg kellett találni a falon kitűzött szövegeket, utána mondatokat kellett mondani a képről és a mondatban lévő szavak hangsúlyát jelölni kellett.A következő feladatban egy történetet kellett befejezni csoportmunkában, közben színes rudakkal kellett a tárgyakat és a szereplőket megszemélyesíteni. Végül csoportokban kellett előadni a kitalált történetet.Végül egy játékkal zártunk. Csoportokban szómagyarázatot kellett adnunk a megadott szavakra úgy, hogy az eredeti szót nem mondhattuk.Délután ellátogattunk a wax(viasz) múzeumba és a whiskey múzeumba, ahol elmesélték a viszki gyártás történetét.

augusztus 4. szombat

Sajnos Erika és Vera 1 hetes tanfolyama befejeződött, így ma ők hazarepültek. Gabival ma vonatra ültünk és a tengerpart mentén levonatoztunk Bray városába.Ez egy tengerparti üdülő városka vidámparkkal. Egy hosszú sétát tettünk a tengerparton, közben csodálkoztunk hogy a hideg tengerben idősek és fiatalok is fürödtek.Nagyon szép idő volt, sütött a nap és festői volt a környezet. Este visszavonatoztunk és már alig vártuk, hogy vacsorázzunk. Halat ettünk krumplival és párolt zöldbabbal. Minden este sokat beszélgetünk a vendéglátóinkkal a családról, Írországról, az ír kultúráról és a munkánkról.Sokat beszéltünk Budapestről és Magyarországról is, ezzel felkeltettük érdeklődésüket a szomszédoknak is. 

augusztus 5. vasárnap

A vasárnapi programot a Dublin Castle-ben kezdtük. Szerencsére már nyitáskor ott voltunk, így még nem kellettsorban állnunk a jegyekért.Nagyon szépen berendezett szobákat láttunk, köztük a tróntermet és az ebédlőt is.Délben találkoztunk az osztálytársainkkal és at iskola study guide segítségével vonattal elutaztunk egy tengerparti kis városba, ahol megnéztünk egy piacot, ami olyan mint nálunk a kézműves piac és a street food keveréke. Nagyon sokan pihentek a parkban és élvezték a 25°C-os vasárnap délutánt.Gabival még kisétáltunk a mólóra és a világítótoronyhoz, ahol egy szabadvízi úszóversenyt láttunk nagy meglepetésünkre a hideg tengerben.

augusztus 6. hétfő

Augusztus első hétfője Bank Holiday Írországban, így ma nincs tanítás, mert munkaszüneti nap.Gabival egy napos utazást tettünk a Wicklow hegyekbe, ahol ehy bárányfarmra mentünk. Itt egy show-t láttunk, hogyan tereli a kutya a bárányokat. Utána a Glendalough völgyben egy sétát tettünk a tóhoz és megnéztük a középkori rom kolostort. Buszos utazásunk tovább folytatódott Kilkenny középkori városába, ahol körbesétáltunk a középkori negyedben, megnéztük a várat és a parkját. Nagyon magával ragadó út volt, a szívünkbe zártuk a szép látnivalókat.

augusztus 7. kedd

A modszertani órán kidolgoztuk a Holiday témát. Módszertanilag felépítettük a feladatokat,sorrendbe raktuk, így két órányi óravázlatot írtunk és kipróbáltuk a feladatokat. Volt benne szerepjáték,szövegfeldolgozás, múlt idő bemutatása és gyakorlása, társasjáték, beszélgetés, diktálás.Nagyon érdekes feladatok voltak, közben jókat nevettünk. Ezeket a feladatokat biztosan fel fogom használni az óráimon.Gabi ma az egyszerű múlt és folyamatos múlt idővel foglalkozott.Nagyon sok feladatot oldottak meg, pármunkában mondatokat kellett mondaniuk a képekről és szavakat mondatba foglaltak.Szöveget kellett kiegészíteniük, úgy hogy kérdéseket tettek fel egymásnak, így kapták meg az új információt.Délután az ír kultúráról hallgattunk előadást. Utána meglátogattuk a Szent Patrik katedrálist.Olyan volt mint egy múzeum, nagyon sok információhoz jutottunk. 

augusztus 8. szerda

A mai napot a phrasal verb gyakorlásával kezdtük. Utána összeállítottunk egy két órára épülő óravázlatot a housing témára.Az óravázlat a gyakorlásra épült és közben mi is kipróbáltuk az összes feladatot ami nagyon tanulságos volt. A feladatok között találtam olyat amit be tudok építeni az óráimba.Közben új információhoz jutottam az ír emberek életével kapcsolatban, hol, milyen körülmények között élnek és mennyiből és Írországban milyen háztípusokban laknak.

Gabiék a jövő időt gyakorolták. Történetet kellett sorba rakni és eldönteni az igeidőket. Később olyan feladatokat kaptak ahol az eddig tanult múlt időt, jelen időt és jövő időt kellett behelyettesíteni.

Délután ellátogattunk a Christ Church-be, ahol a gótikus templomon kívül a templom alagsorában kiállítást láthattunk a régi ruhadarabokból és aranyozott királyi kellékekből.Később megnéztünk egy kiállítást a viking korszaktól napjainkig. 4 óra után az iskola szervezésében ellátogattunk a híres Guiness sörmúzeumba, ahol megismertük a sörgyártás folyamatát és a nap zárásaként megkóstolhattuk a Guiness sört.

augusztus 9. csütörtök

A mai órán megtanultunk 30 idiómát, miközben pármunkában elmagyaráztuk a csoporttársunknak példamondatokkal. Utána a begyakorlásnál a . szövegkörnyezetbe kellett behelyettesíteni a tanult szavakat. Szünet után a blended-learningbe pillantottunk be. Internet címeket kaptunk, ami segítségével a gyerekek érdeklődését felkelthetjük, hogy angol feladatokat oldjanak meg.Közben mi is kipróbáltuk és megoldottuk a telefonunkon a feladatokat.Gabiék a feltételes módot gyakorolták, közben hibás mondatokat javítottak.Utána képeket párosítottak a szövegekhez, majd szöveghallgatás után feladatokat oldottak meg amiben leellenőrizték mit értettek meg.Délután az idiómákat és a vonzatos igéket gyakoroltuk.Az órák után megpihentünk a St. Patrik parkban, majd este megnéztük az ír steptáncáról híres Riverdance fergeteges előadását. 

augusztus 10.péntek

Emőke csoportjában bemutató órát kellett tartani,belecsempészve a módszertani órán tanultakat. Mindenki játékos feladattal készült,mi magunk voltunk a gyerekek is, így kipróbáltuk a feladatokat is. Nagyon jókat nevettünk és élveztük az órákat. Az órák után átadták az oklevelünket, hogy sikeresen elvégeztük a továbbképzést. Nagyon nehéz volt a búcsúzás, hiszen két hétig mindig együtt voltunk a csoporttársainkkal és a spanyol és lengyel kolléganővel e-mailt is cseréltünk, a jövőbeni együttműködés lehetőségeként.Gabi óráján szöveget és képeket párosítottak, majd pármunkában a családról kérdéseket tettek fel amire válaszoltak, utána elmondták a többieknek amit megtudtak a társukról. A nap legmeghatóbb pillanata volt amikor átvették a tanúsítványt, hogy sikeresen elvégezte a tanfolyamot.Délutáni programunk egy utolsó séta Dublin utcáin egy kis vásárlással fűszerezve.Este elbúcsúztunk a szállásadóinktól, a búcsúvacsoránk lazac volt párolt babbal.Este összepakoltunk a bőröndbe mert reggel indulunk haza.

augusztus 11. szombat

Sajnos eltelt a két hét, így eljött a búcsúzás pillanata vendéglátóinktól és Dublintól.Éjszaka már nem tudtunk aludni pedig reggel korán kellett kelnünk. Szombaton nem megy kora reggel busz a repülőtérre, így taxit hívtunk. A repülőgép időben indult és időben szállt le.Szerencsésen hazaérkeztünk, de út közben is a két hét feledhetetlen emlékeit és tapasztalatait idéztük fel. Nagyon sokat kaptunk ettől az országtól és a továbbképzéstől. Ebben a tanévben ezekből az új tapasztalatokból fogunk meríteni. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el